A Civil Zöldítők Egyesületének szervezésében 2021. november 21-én megrendezésre kerülő mohácsi duna-parti szemétszedő akción 12 nagy zsák szemetet és egyéb lomokat szedtek össze az önkéntesek, mindezt a Vadászkürt presszó és a Bem utca közötti szakaszon, 2 óra alatt. Sajnos hagytunk még ott bőven lomokat, ezért dec. 5-én még visszatérünk ide egy rövidebb akció keretében.
Hoztunk ki a Duna árteréből hűtőszekrényt darabokban, gumiabroncsokat, kommunális szemetet zsákszámra kidobva, képcsöves televíziót stb. Mindezt egy csodálatos festői környezetben, a Duna-Dráva Nemzeti Park szomszédságában. Ember! Mit csinálsz a természeti értékekkel?! Letöltendő börtönbüntetést érdemelne, aki ilyen környezetkárosítást visz véghez amikor minden szemét, amit összeszedtünk leadható lenne a hulladékudvarban. Nagy örömünkre négy diák is részt vett a Mohácsi Kisfaludy Károly Gimnáziumból, nekik 2-2 óra Iskolai Közösségi Szolgálatot igazolunk.