Május elsejét, a munka ünnepét nem is ünnepelhettük volna másképpen, mint szemétszedéssel kerületünk egyik leggyakrabban látogatott erdejében, a Péterhalmi-erdőben. A civil kezdeményezésű eseményre mi is felfigyeltünk és úgy éreztük, ott a helyünk, hisz ismeritek egyik jelmondatunkat: „Sok kéz gyorsan kész.” Nagy örömünkre a Trefort Gyakorlógimnázium két tanulója is csatlakozott a kezdeményezéshez az Iskolai Közösségi Szolgálat keretében. Későbbi saját akcióinkon is szeretettel várjuk majd az IKSZ-es órát teljesíteni kívánó középiskolásokat! Kicsit izgultunk az időjárás miatt, de végig napsütésben munkálkodhattunk. Képzeljétek, Misi egy ágas-bogas részről egy WC-t húzott ki! Lejla, Anita és apukája ott maradtak az összehordott zsákoknál azokat szelektíven átválogatni. Így sikerült 4 zsák műanyagot, 2,5 zsák ALU-t, 2 zsák italos üveget visszaforgatni a körforgásba. Egy zacskó kupakot pedig egy gyáli kislány egészségének javulására tettünk félre. A válogatás során még egy igazi mentésünk is volt: egy csodaszép hím gyík (Lacerta viridis) bújt elő az egyik zsák szeméthalmából. Mint megtudtuk, védett állat, ezért duplán örülünk, hogy rátaláltunk és visszaengedhettük a természetbe!
Köszönjük Bencének az ügyes szervezést és persze mindenkinek, aki részt vett az akción, nagyszerűek voltatok! Az erdő több, mint 40 zsák illegálisan lerakott szeméttől és hulladéktól lélegzett fel!
Vigyázzunk az erdeinkre, hiszen számos lakója van! Ugyanígy óvjuk a körülöttünk lévő környezetet úton-útfélen, hiszen egy bolygónk van, amin élünk.