Egyesületünk elnökasszonya, Lipcsei-Gaál Edit meghívást kapott a konferenciát szervező Városrehabilitáció18 Nonprofit Zrt-től a Budapest18 Gazdaság- és ingatlanfejlesztési konferenciára, melyre két egyesületi tag is elkísérte.
A konferencia fő témája a 18. kerület fejlesztése, elsősorban az Üllői út, kerületünk fő utcájának megújítása volt. A tervek szerint elhanyagolt, haszontalan telkeken egy egységes arculatú, új lakó- és irodaházas rész épül majd ingatlanfejlesztői beruházásokon keresztül.
A konferencia első részében érdekes gazdaságpolitikai összefoglalót hallhattunk az MNB volt elnökétől, Surányi Györgytől.
Utána igen dizájnos bemutató videókat láthattunk a projekt céljairól, valamint a konkrét megvalósítási tervekről. Örömmel konstatáltuk, hogy a bemutatott tervek ajánlása alapján összesen 3000 m2 új zöldfelület jöhet létre a kerületben, még ha csak főleg zöld homlokzat és tetőkert formájában is. Szintén üdvözlendő a 42-es villamos Havanna lakótelepre való meghosszabbítása és az Üllői út tömeg– és kerékpáros közlekedésének fejlesztése is.
A rendezvény harmadik részében a civil szféra kapott szót. A kerekasztal beszélgetés során elnök asszonyunk kiemelte, hogy a beruházásoknál fontos lesz biztosítani, hogy a tervezett zöldfelületek meg is valósuljanak, és hogy egyéb szempontok miatt a környezettudatosság ne szorulhasson háttérbe. A beszélgetés során a civil szféra képviselői hangsúlyozták, hogy ők, mint tudásbázis lehetnek az önkormányzat segítségére a projekt tervezése, kivitelezése során.
Bizakodunk, hogy a projekteknek a megvalósítása során a környezetvédelmi szempontok továbbra is hangsúlyt kapnak és sikerül az elhanyagolt területeken egy zöldebb, élhetőbb városrészt kialakítani.